Safeskin, a lopásbiztos iPhone tok

2018-03-25 09:00:00

Átélted már azt az érzést, amikor hiába nyúlsz a zsebeidbe, kutatod át a táskádat, de a telefonodat sehol sem találod? 

Ez történt Sohajda Júliával és két testvérével, Csongorral és Ábellel. Rövid időn belül hatszor kelt lába az iPhone-juknak, jártak így Budapesten, Los Angelesben, Münchenben, Cancúnban, Caboban is. „Észrevettük, hogy amint ellopták a telefonunkat, egyből kikapcsolták, bárhol is történt a világban. Onnan már a szoftveres, GPS-alapú követés (mint a gyári Find My iPhone) sem működik, így esélytelen nyomon követni a telefont.” Az utolsó telefonon ráadásul már a mobilfizetős apphoz társítva volt Juli bankkártyája is. „Hiába mondták a márkaboltban, hogy elvileg nem lehet kiszedni belőle az adatokat, azt ajánlották, tiltsam le a kártyámat.” Ekkor tapasztalták meg, hogy ilyenkor nem csak a telefonunkat veszítjük el, hanem mindent, ami benne van, adatokkal, információkkal együtt.
Kezdetben a három testvér együtt vágott bele a termék fejlesztésébe, majd ketten csatlakoztak hozzájuk, egyikük az elektronikához, másikuk a gyártástechnológiához ért, így áll most össze az ötfős csapat: Macher Péter, Sohajda Ábel, Sohajda Júlia, Sohajda Csongor és Szilágyi Richárd.

A Safeskin védelmi rendszere három elemű:
Maga a tok két darabból áll, ezeket egy különleges zárszerkezet fogja össze. Miután rácsúsztattuk a készülékre a burkolatot, egy speciális kulccsal kell elforgatni a benne rejlő három lapos korongot. A hátlapon lévő lyukacskák segítségével tudjuk ellenőrizni, hogy meddig kell forgatni a kulcsot, hogy kinyíljon a zár. Ezekben a lyukakban különböző színek jelennek meg, és minden toknak saját hármas színkombinációja van. Tartozik a tokhoz egy kiegészítő, az Eye nevű korong, ami nagyjából akkora, mint egy macaron. Ez folyamatosan bluetooth-kapcsolatban van a készülékkel, és azonnal riaszt, ha a telefon a megadott távolságon kívülre kerül. Választhatunk, hogy szűkebb 5 méteres körben tartjuk-e a telefont, vagy 7 méterre is eltávolodhatunk riasztás nélkül. Ebben tudjuk tárolni a retesz kulcsát is. Szükség volt egy alkalmazásra, hogy a tok működjön, mert csak ezzel lehetett megoldani a Safeskin fő funkcióját, a kikapcsolásgomb tiltását. Hiába nyomkodja a tolvaj a készülék oldalán lévő gombot, az nem fog reagálni, hosszan nyomva sem. Riasztásnál a készülék kijelzőjét is blokkolják, hogy az illetéktelenek semmihez ne férjenek hozzá. Ez a kifinomult rendszer természetesen csak akkor ér valamit, ha a kulcsot és a bluetooth egységet máshol tartjuk, mint a telefont, ezért úgy tervezték meg a korongot, hogy karkötőn, nyakláncon vagy övtartóra akasztva hordhassuk.

Az első Safeskin-tokok 2018 nyarára várhatóak, kezdésnek iPhone 7, 8 és X szériákra lesz elérhető. A tervezett ár 125 dollár(~32.000ft).

Forrás: https://forbes.hu/uzlet/safeskin/ 
          https://index.hu/tech/cellanaplo/2018/03/21/iphone_tok_magyar_fejlesztes/